Farsang

A vízkereszt napjától hamvazószerdáig terjedő időszak a vidámságok, a bálok ideje. A vízkeresztet követő vasárnapokat egy időben menyegzős vasárnapoknak is nevezték; ekkortájt állottak oltár elé a jegyespárok, hiszen előtte és utána, azaz adventben és nagyböjtben egyházi szabályozás szerint nem volt szabad esküvőt tartani.
A farsang egyik különlegessége az, hogy az ünnep régente a halállal állt szoros kapcsolatban. Supka Géza írja a Kalandozások a kalendáriumban című könyvében, hogy Az Úr születése után az ezredik esztendő közeledtével szörnyű félelem vett erőt az európai emberiségen. A Jelenések könyvének 20. fejezete alapján úgy érezték, közeleg a végítélet napja, az Antikrisztus uralma. Mindenki bűnbánatot tartott, és szőrcsuhában várakozott az ítélkező Bíró eljövetelére.
Aztán ütött az 1000. esztendő Szilveszterének utolsó perce is, s az emberek mégis életben maradtak. Ekkor valami hihetetlen tombolásban tört ki az újratámadt életkedv. A halálfélelem a Halál ócsárlásába, kigúnyolásába csapott át. Ebből alakult ki a farsang szokása. A híres karneváli felvonulás nem más, mint a temetési menet kigúnyolása. (Gondoljunk csak a mohácsi busójárásra!)
A Karnevál hercegének neve is halotti eredetű: a carnevalet annyit jelent, mint a hullaház szolgája, azaz sírásó.
A karneváli menet végső célja az, hogy a Halál földi helytartóját, a sírásót szimbolikusan elégessék. Mivel azonban ilyen felséges úrhoz nyúlni mégsem illett, ezért helyette szalmabábot égettek el.
Azt is kevesen tudják már, hogy amint karácsonykor a betlehemezés szokása járta, úgy farsangkor az ún. dúsgazdagolás (főként Erdélyben). Ördög-farsangnak, Lázár-játéknak is nevezik. Jézus evangéliumbeli példázatát dolgozza fel (Lk 16,19-31). A dúsgazdagozók vízkereszt napjától kezdve ugyanúgy házról házra jártak a faluban, mint a betlehemezők, előadván a történetet, amely szembeállítja az evilági vigasságot, jólétet a pokol kínjaival, illetve az arra méltók által elnyert boldog örökléttel.