Az oltár szarva

Isten határozott parancsba adta Mózesnek, miként és milyen formában készíttesse el a szent sátor oltárát. Ekkor mondta: Készíttess szarvakat (az oltár) négy sarkára, vele egy darabból legyenek a szarvak, és vond be rézzel! (Kiv 27,2)
A szarvak Isten dicsőségét, nagyságát és az erő teljességét jelképezték a nép számára. Ez nem is annyira izraelita sajátosság, mint inkább az állattenyésztő, a természethez közel élő népek vélekedése, akiknek volt alkalmuk megfigyelni, hogy a szarv az állatok dísze, és egyben védekező, illetve támadó fegyverük.
Az oltár szarvának két különleges szerepe is volt a választott nép életében. A legszentebb engesztelő áldozatot itt kellett bemutatnia a főpapnak: Végezzen Áron engesztelést (az oltár) szarvain évenként egyszer. Az engesztelési vétekáldozat véréből végezzen azon engesztelést évenként egyszer nemzedékről nemzedékre! Igen szent ez az Úr előtt (Kiv 30,10).
Emellett az oltár szarva szolgált menedékül azok számára, akik önhibájukon kívül, akaratlanul öltek embert. Ők bemenekültek az Úr templomába, és megragadták az oltár szarvát: De ha nem szándékosan ölt (...), akkor kijelölök olyan helyet, ahová elmenekülhet. Ha pedig valaki szántszándékkal tör a felebarátjára, és orvul öli meg, az ilyet oltáromtól is vidd el, és haljon meg (Kiv 21,13-14).
Az oltár szarva tehát az egyik legszentebb dolognak számított az izraeliták szemében. Erről tanúskodik a Zsoltáros is:
Isten az Úr, ő ragyog felettünk; álljatok sort lombos ágakkal egészen az oltár szarváig! (Zsolt 118,27)
ň Mózes szarvai